Sziasztok! Meghoztuk az első fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek és kapunk pár kommentet és pipát! :) A részhez pedig jó olvasást! :)
Új helyzet.
Liv
Szokásos
reggel…Felkeltem a telefonom ébresztőjére és felgumiztam a hajam. lekászálódtam
a konyhába ahol apu az asztalnál a „pizsijében” – nála a piszi az egy
mackónadrág és egy rövid ujjú póló-, anyu meg a pulton ült és olvasta az
újságot miközben a kávéra várt, hogy kifőjön. Ahogy leértem köszöntem.
-
Sziasztok. - köszöntem vidáman, már amennyire lehet reggel vidáman köszönni.
- Szia
Drágám! - köszönt anyu miközben kiöntötte a kávét és apu elé rakta- Hogy
aludtál?
- Köszi
jól. - és oda mentem anyuhoz, hogy adjak neki egy puszit. - Szia apu - és
puszival köszöntöttem.
- Szia Liv.
Na jó, ez
meglepett…Máskor nem így szokott köszönni! Valami baj, érzem. Leültem az
asztalhoz apu mellé és elvettem egy újságot és egy tollat. Ráírtam, hogy: „
Apu! Baj van?:c” és oda toltam elé. Láttam a szemem sarkából ahogy elolvassa és
ráír. Visszatolta és ez állt rajta: „Nem kincsem nincs! Ne aggódj. És ahogy
ezt eltolta fel is állt az asztaltól. Anyu egy szót sem szólt csak felnyitotta
a laptop-ját és pötyögni kezdett. Okééé, itt valami tuti nincs rendben…Apuval
gáz van, sose köszön így! Anyu meg mindig beszél reggel –na jó nem csak reggel-
és most meg se szólalt csak a laptop-ján írt! Filóztam még ezen egy jó ideig,
de utána rájöttem, hogy úgy semmire nem megyek ha itt ülök az asztalnál tök
csendben, sőt még a suliból is elkésem! Úristeeen a suli! Elfelejtettem… El
fogok késni ne már! Ahogy ez eszembe jutott rögtön felpattantam és rohanni
kezdtem, és erre már anyu is felkapta a fejét, hogy mire ez a nagy sietség.
- Kicsim!
Hova sietsz? –kérdezte
-
Átöltözök! Sietek.
Na már
most…Ha én sietek az sose vezet jóhoz, mert akkor általában –mindig- ledöntök
valamit vagy éppen eltörök. Ez most is így történt. A konyhába a csészémet
lelöktem az asztalról ahogy felálltam, a folyosón a kis asztalnak mentem neki
–áúúú- a lépcsőn meg az egyik képet löktem le. Gratulálunk, Liv! Ehhez tehetség
kell… Felöltöztem…Nem volt nagy cucc csak egy rendes világos kék farmer
–koptatott, de nem az ahol már lyukas- egy egyszerű, de feltűnő Chanel blúzt,
kiegészítőnek egy sima ezüstláncot és egy ezüst karkötőt(Greg-től kaptam). A
cipőm most kivételesen nem magassarkú volt hanem egy egyszerű bokacsizma
(fekete és egy kicsit koptatott)és hozzá a Dolce&Gabanna-s táskám. Sminkem
is egyszerű volt, mert szempilla spirál és egy kis tus. Már menetkész is voltam
és felkaptam a kocsi kulcsomat, apu utánam szólt…
- Várj!
Majd én elviszlek.
- Mi? De
miért? –csodálkoztam.
- Csak
elviszlek és kész! –mondta röhögve és egyszerűen.
- Jó, de
siess!
Mikor
elindultunk azt hittem, hogy mondani akar valamit -, mert akkor szokott elhozni
amikor mondani akar valamit-, de nem szólt egy árva szót sem. Míg én meg nem
törtem a csendet…
- Apu! Mit
akarsz mondani? –kissé dühös voltam rá, na jó meg egy kicsit a piros lámpára
is…
- Miért
kéne valamit mondanom?
- Apa! Csak
akkor szoktál elhozni, ha valamit akarsz mondani…Szóval, mi az? –kérdeztem
vigyorogva.
- Figyelj!
Délután lesz egy kis „meglepetésünk” – itt idézőjeleket mutatott- a számodra…
- Ohhhhhh…
Értem! –mosolyogtam rá.
Mikor
odaértünk Gabe várt rám a lépcsőnél. Kiszálltam a kocsiból és egy puszit
nyomtam apunak az arcára. Megfordultam és becsaptam az ajtót, de megpillantottam
Gabe-t…és Kelly-t…Na jó, itt is valami gubanc van, mert egyszerre nem szoktak
rám várni. Mosolyogva odaintettem, de nem viszonozták csak egy legyintéssel.
Kelly rémültnek tűnt, Gabe meg idegesnek…Igen láttam már ezt a fajta
idegességet rajta, de ez csak akkor szokott lenni amikor…Neee! Amikor az a baj
van…Odaértem.
- Ugye nem?
–kérdeztem kicsit csalódottan és szomorúan.
- De, igen.
–mondta Kelly és Gabe tökéletesen egyszerre.
- Többiek?
Adam? Adam hol van? –kérdeztem elég indulatosan…
- Mindjárt
itt lesz! –mondta Gabe.
- De
viszont Greg-et nem láttuk még ma… -mondta Kelly szomorúan.
-
Ahhh…tegnap elfelejtettem szólni, hogy elmegy 2 napra a szüleivel Londonba… És
Jenny?
- Majd
Jake-el jön be. –mondta Kelly vidáman.
- Aha!
Szóval kibékültek, máris? –mondtam tettetett csodálkozással röhögve.
- Igen, ki!
És ezzel
beindultunk a suliba…
Eva
Egy hete meghaltak a szüleim egy
autóbalesetben. Azóta minden megváltozott. Egyedül maradtam. Emlékszem, hogy
azon az estén apáék milyen jókedvűen indultak el a moziba, hogy megnézzenek
együtt valami béna romantikus filmet, még nevettem is rajtuk, annyira örültek,
hogy együtt mennek moziba. Nem értettem, miért, mikor mióta otthon lehetett
engem hagyni egyedül, minden egyes szombaton elmentek együtt valahová és mindig
ilyen boldogok voltak. Minden este hallottam azt is, mikor nevetve, boldogan
hazaértek. Minden este, kivéve azon a szombaton, mikor a baleset történt.
Reggel, mikor felkeltem még mindig sehol
nem voltak. Kezdtem aggódni. Nem tudtam mit csináljak. Egy óra felé, aztán
kopogtak az ajtón, egyből megkönnyebbülve rohantam az ajtóhoz, hogy kinyissam
és leordítsam anyákat, hogy legalább hívhattak volna. Felrántom az ajtót, de
meglepődöm, mert két rendőrnő állt szemben velem.
- Jó napot! Segíthetek? A szüleim nincsenek
itthon - hadarom el, mert nem tudom ilyenkor mit kéne mondani.
- Szia! Te vagy Eva Monroe?
- Igen
- A szüleid... - és akkor elmondta, hogy
meghaltak.
A szüleim meghaltak. Rosszul lettem,
sírtam, ordítottam és egyszerűen nem bírtam megnyugodni. Bevittek a kórházba és
nyugtatókat adtak. Mikor hatottak, csak ültem a kórházi ágyon és nem szóltam
semmit. Az orvosok próbáltak kérdezgetni, hogy vannak-e rokonaim vagy bárki
akihez mehetnék. Két napig tartott, mire ki bírták szedni belőlem, hogy Marie
néni az egyetlen rokonom akiről tudok. Egyből felhívták, hogy értesítsék.
Amikor már azt hittem, hogy az orvos vissza se jön végre megérkezett és
elmondta, hogy Marie néni azt úgy döntött, hogy költözhetek hozzá. Hazavittek,
hogy pakoljam össze a holmimat.
Mindenemet, ami fontos volt összepakoltam
bőröndökbe. A legfontosabbat Angel-t a cicámat, akit még anyától kaptam, pedig
beraktam egy állathordozóba.
Már csak azt vettem észre, hogy a vonaton
ülök és Lightwillbe tartok egy nővel, akiről azt se tudom, hogy ki, de
valószínűleg egy rendőr, akit megbíztak vele, hogy kísérjen el. A vonatút első
órájában a nő próbált velem beszélgetni, de, amikor látta, hogy nem megy sokra,
mert csak Angel-el foglalkozom feladta én pedig bedugtam a fülembe a
fülhallgatómat és zenét hallgattam egész úton.
Amikor Lightwillnél megállt a vonat és
leszálltunk, már kezdtem félni egy kicsit, ugyanis még sohasem láttam Marie
nénit ez előtt, csak anya mesélt egyszer-kétszer róla, mikor kicsi voltam. álltunk a peronon és én a fejemet kapkodva néztem, hogy ki tart felénk.
Megláttam egy a negyvenes éveiben járó szőke hajú nőt, aki kedvesen mosolygott
rám. Gondolom akkor ő lesz az.
- Jó napot! - köszönök, mikor megáll
előttünk.
- Szia! - ölel meg, amit nem tudok hova
tenni. Csak állok és várom, hogy vége legyen, amikor végre elenged látom, hogy
a nő, aki elkísér szomorúan megrázza felé a fejét.
- Sajnálom a szüleidet! Nekem is nagyon
hiányzik Kate. - mondja ki anya nevét, mire nekem könnyek gyűlnek a szemembe és
csak bólintok egyet.
Marie néni elköszön a rendőrnőtől és a
vállamra teszi a kezét, hogy mutassa az utat a kocsi felé. Amikor oda érünk szó
nélkül beülök hátra és lerakom magam mellé Angel ketrecét. Marie néni pedig
beül előre.
- Remélem nem baj, hogy hoztam Angelt -
szólalok meg halkan.
- Nem baj! Dehogy baj! - néz rám a
visszapillantó tükörből. - Emlékszem, mikor Kate boldogan felhívott, hogy vett
neked egy cicát és, hogy mennyire örültél neki. - mosolyodik el szomorúan.
Látom, hogy őt is megrázta a hír, hogy meghalt.
Út közben nem beszélgetünk többet.
Megálltunk egy két emeletes gyönyörű kertes háznál.
- Nagyon szép ház - mondom teljesen
elámulva.
- Örülök, hogy tetszik! Az a te ablakod -
mutat egy hatalmas ablak felé ami pont erre néz. - Az pedig a lányomé. Liv-nek
hívják remélem jól meglesztek - mondja én pedig bólintok.
Marie néni körbevezet a házban miután
köszöntem a férjének és a kisfiának. Nagyon kedvesek voltak, de én nem voltam
valami beszédes kedvemben. Ted bácsi megértette, hogy még nem érzem jól magam.
Beléptem a tágas szobába, ami ezentúl az
enyém lesz. Otthon is hasonló szobám volt, talán egy kicsivel kisebb.
- Azért nincs még berendezve, mert
gondoltuk, hogy majd Liv-vel elmentek és kiválasztod, hogy milyen bútorokat
szeretnél - mosolyog rám.
- Köszönöm szépen! - nézek rá hálásan. -
Liv hol.. - nem tudom befejezni a kérdést, mert a földszintről egy lányhang ezt
kiabálja:
-Megjötteeeem!
Liv
Mikor
beértünk, egyből utánunk kiabált Adam. Szinte egy emberként fordultunk felé és
mindenkinek más-más érzést lehetett leolvasni az arcáról (gondolom én, mert Adam eléggé meg
volt lepődve, hogy miért reagálunk ilyen furcsán az érkezésére…). Én voltam az
első aki észlelte, hogy Adam még semmit nem tud az egész bajról ami akár
végzetes is lehet –ránk nézve. Odamentem Adam-hez és csak ennyit súgtam a
fülébe:
-Baj van!
–és visszaléptem egy lépést, hogy lássam az arcát.
Láttam
ahogy lemerevedik. Az izmai megfeszülnek és kirázza a hideg. Egyszerre düh,
félelem és fádalom futott át rajta. Mindezt pár másodperc alatt. Sose értettem,
hogy hogyan képes erre, de ezt Ő tudja…
- Nagy baj?
- kérdezte most már nyugodtan.
- Nem
tudjuk igazából, csak érezzük, hogy valami/valaki készülőben van… - mondta
Kelly és Gabe-re nézett. A szemeiben látható volt a szomorúság… Ilyenkor nagyon
tudom sajnálni! – Igazából ez most nem olyan, mint amikor Adam csatlakozott… Ez
most valahogy sokkal erősebb…és veszélyesebb! –mondta rémülten Kelly továbbra
is.
- Kelly!
Nyugi… Nem lesz semmi baj. –mondtam nyugtató hangon, de igazából én is tudtam,
hogy nagy baj lesz ha már 4 család lesz ebben benne…
- Jézusom
Liv! Baj lesz!! A te családod a legrégebbi „tudjuk mi”… Neked kéne a legjobban
tudni, hogy itt igenis lesz valami! Sőt…egy nagyon nagy valami!
- Igen
Kelly, tudom… De ezzel ne megyünk sehová, hogy itt állunk és sajnáltatjuk
magunkat nem?! – most a fiúkra néztem- Tenni kell érte és kideríteni, hogy mi
folyik itt!
- Igaza
van… - mondta Gabe és Adam-re nézett aki halványan bólintott egyet.
- Jó! És
hogyan akarjátok elkezdeni kideríteni? Hmm? –kérdezte Kelly dühöngve. Még jó,
hogy a folyosó közepén tárgyaltuk ezt meg!
-
Kitalálunk valamit! Nyugodj már le az Isten szerelmére Kelly… - szólt rá
erélyesen Adam. És ezzel a mondattal be is csengettek…
Igazából
szerintem senki nem tudott figyelni egész órán, amiatt a dolog miatt… Az utolsó
óra megváltás volt! Matek… Ahol Gabe-el vagyok együtt. Hála Isten Ő érte ezt a
kínai írást szóval nem szoktam parázni. Mikor kicsöngettek megkértem Gabe-t,
hogy vigyen haza, mert ugye apu hozott el a suliba! Óóóóóóó… a
meglepetésem…Teljesen elfejtettem! Mindegy…Lehet, hogy csak egy új táska vagy
hasonló… Mikor hazaértünk Gabe nem szállt ki…
- Gabe! Nem
jössz? –kérdeztem meglepetten.
- Nem tom
nincs kedvem, meg amúgy is… Kelly-nek szüksége van rám! –mondta szomorúan…-
Tudod, hogy maradnék! –és rám kacsintott.
- Várj 5
percet! – mondtam azon a tipikus hangomon amikor valami őrültséget tervezek…
- Liv! Mit
akarsz? –kérdezte félve…
Késő volt,
mert akkor már javában tárcsáztam Kelly-t…Felvette!
- Kelly?!
Szia! Hol vagy? –kérdeztem kicsit hadarva, de érthetően (szerintem).
- A
plázában Jenny-vel… Miért?
- Jaaaa,
hogy a plázában Jenny-vel? –kérdeztem vissza mosolyogva azzal a szándékkal,
hogy tudassam Gabe-el, hogy a húga teljesen jól van és maradhat!
- Igen! A
plázában Jenny-vel… Tervezel valamit Liv? –kérdezte gyanakvóan… Ezek nagyon jól
ismernek!!
- Nem,
dehogy! Csak meg akartam kérdezni, hogy mizu! – ránéztem Gabe-re aki már a
fejét fogva röhögött. – Na most megyek szia Kelly!
Mikor
leraktam rámosolyogtam Gabe-re aki visszamosolygott és csak ennyit mondott:
- Oké!
Nyertél! – mondta tetetett bántottsággal… De láttam rajta, hogy mosolyog.
- Mint
mindig! Na gyere! –mondtam röhögve és megfogtam a karját és húztam a bejárati
ajtó felé.
-Megjötteeeeeem!
–ordítottam ki- Itt van Gabe is!! Ugye nem baj? –és elindultam a konyha felé.
Ahogy
beértem a konyhába nem találtam ott anyut… Megint kiabáltam…
- ANYUUUU!!
HOL VAAAGY?! ITT VAN GABE IS!
- Fent
vagyok kicsim az emeleten! –szólt vissza anyu.
A szememmel
megkerestem Gabe-t aki elég otthonosan szokta érezni magát nálunk így a TV
előtt találtam meg..
- Gyere már
Gabe! –mondtam röhögve miközben próbáltam felhúzni a kanapéról…
- Megyek
már nyugi!
Mikor
sikeresen felértünk akkor ott volt anyu… És apu.. Na jó! Apu ilyenkor sosincs
itthon… Mi van itt? Ránéztem Gabe-re aki ezt viszonozta és ugyanaz a zavartság
volt a szemében, mint nekem, mert Ő is tudta, hogy valami nem oké! De egy
különös szag ütötte meg az orromat és ahogy láttam Gabe-t is… Igen, ez az a
szag...! Ez az a tipikus szag/illat –ahogy tetszik- amit bárhol, bármikor
felismernék! Gabe teljesen ledöbbent ahogyan én is…Szavak nélkül megérettük
egymást, ezzel nem volt probléma, de azzal igen aki itt volt bent a házban!
- Kicsim!
Mondanunk kell valamit…- szólt anyu és apura nézett.
- Liv!
Anyádnak volt egy testvére… Egy lány testvére aki sajnos meghalt… -oké ezzel
tisztában vagyok…miért kellett ezt elmondania amikor ár tudtam?- És volt egy
lánya is… _igen ezt is tudom… Az unokatesóm Eva azt hiszem… Várjunk csak!
Leesett! Csak Ő van itt aki ismeretlen… Csak Ő lehet az! senki más hiszen anyu
és apu már nem azok, mert én megszülettem… Clay megint nem, neki még nem lehet,
hogy ez érződjön rajta… Tehát Eva az új tag… Még logikus is! Anyu testvére…
Idősebb testvére és ezért rá szállt ez az egész dolog, és Kate-ről meg Eva-ra!
Riadtan
néztem rá Gabe-re aki szintén rájött, mert csak maga elé nézett…
- Oké! Ezt
eddig is tudtam? Mi benne a döfi? –kérdeztem nyugodt hangon…
- Tudod
Eva-nak nincs hova mennie, ezért… - mondta anyu, de megakadt.
- Ezért
nálunk fog lakni. – zárta le a témát apu…Mindig is jobb volt az ilyen témában,
mint anyu!
Hooooooooooo!!
Mi van? Nálunk fog lakni? Ez nekem sok! Lemerem fogadni, hogy nem is tud róla,
hogy igazából mi! Gabe-re néztem aki már szerintem egy ideje engem nézhetett. A
szeméből le tudta olvasni, hogy: „Nyugi Liv! Semmi baj nem lesz!” Már pedig
lesz!!! És ezt Gabe is tudta, anyu és apu is! Nem lehet igaz… És elmentem…a
szobámba.
